Idősödő bőr

Kezdőoldal Bőrtípusok Idősödő bőr

Idősödő bőr

A bőr idősödése természetes folyamat, melyet külső és belső tényezők egyaránt befolyásolni tudnak. Így változásain lassíthatunk, illetve gyorsíthatunk is a nem megfelelő ápolással.

oregedo

A bőr öregedésének első jelei:

A bőr öregedése egy természetes folyamat, mely mindannyiunkat elér előbb, vagy utóbb. Az első jelek 25 éves kortól jelentkeznek, ekkor lesznek láthatók az első apróbb szarkalábak a szemek körül és a homlokon. A száj és az orr között függőleges vonalak alakulnak ki, hasonlóan a két szemöldök közötti részen is. Idővel ezek elmélyülnek és az arcbőr láthatóan elkezd veszíteni kontúrjából. Elkezd megereszkedni és az egykor feszes vonások eltűnnek, az egész arc megváltozik.

Ezek a változások a bőr mélyebb rétegeiben lezajló folyamatok miatt mennek végbe. Körülbelül 25 éves kor után a hámrétegek működése megváltozik, lelassul a bőrben. Csökken a lipidtermelés, ezzel a bőr veszít nedvességmegtartó képességéből és szárazabbá válik. A nedvességvesztést tovább fokozza a hyaluronsav termelődésének csökkenése is. Mivel ez az anyag szintén fontos a szövetekben, hiánya úgy érzékelhető, hogy a sejtek kevesebb vizet kötnek meg és a bőr szárazabb érzetű, tapintású lesz. Csökken továbbá a kollagén termelődés is. Tanulmányok bizonyítják, hogy a 20-as évek elmúlásával a kollagén termelődése évente 1%-al csökken, ami nem hangzik soknak, viszont bőrünk megérzi a változást. Kollagén hiányában láthatóbbak lesznek az apróbb ráncok és végül el is mélyülnek azok.

A bőr felsőbb rétegeiben végbemenő folyamatok:

Megváltozik a bőr felszíne is. Az elhalt hámsejtek közötti kötés megerősödik, így nehezebben távoznak a felületről és vastag elszarusodott réteget hoznak létre, mely következtében a ráncok megvastagszanak, a bőr pedig fénytelenné, fakóvá válik. Ezzel egy időben a bőr maga elvékonyodik a vízhiánynak köszönhetően. Láthatóbbá válnak az apróbb hajszálerek, melazmák, vagyis pigmentfoltok alakulnak ki, amiktől az arc elveszíti egységes tónusát. 

Az öregedésre ható külső tényezők:

Napfény: A Nap az éltető erő, viszont megfelelő védelem hiányában rengeteg károsodást okoz a bőrnek. Az UV- sugarak behatolnak a mélyebb rétegekbe, ott égést okoznak és roncsolják a hámréteget. Ennek következtében akár már fiatalabb korban is megkezdődhetnek az öregedést okozó változások. 

Dohányzás: A cigarettában található nikotin, kátrány és további káros anyagok gyengítik a szervezet működését, így a bőr munkáját is befolyásolják. Megnövekszik a szabadgyökök aránya, melyeket a szervezet antioxidánsokkal semlegesítene, viszont a bőr antioxidáns tartalma idővel csökken, így ezeket sem tudja közömbösíteni. A méreganyagok így károsítani tudják a bőr összes rétegét.

Nem megfelelő táplálkozás, mozgásszegény életmód: Fontos a megfelelő vitaminok és ásványi anyagok bevitele a szervezetbe, mert így folyamatos utánpótlást kap, melyet a bőr is fel tud használni regenerálódására. Az antioxidánsban gazdag ételek hiányában felgyülemlenek a szervezetben a szabadgyökök, melyek káros kémiai anyagai végzetesen roncsolják a bőrt és öregítik azt. A különböző sporttevékenységek olyan kémiai anyagokat szabadítanak fel a testben, melyek jótékony hatással vannak a közérzetre és a bőrre is. A fokozott oxigénbevitel elősegíti a szervezetet az új és egészséges sejtek képzésében, így a bőr rétegei is gyorsabban megújulhatnak.

Lassítható az öregedés!

  • Fontos a megfelelő kozmetikumok használata. A hyaluronsav és kollagén szint javítható krémek és kozmetikai kezelések alkalmazása mellett. 
  • A napvédő krémek külsőleg segítik a bőrt a Nap káros sugarainak katásával szemben
  • Megfelelő táplálkozással, egészséges ételek és italok fogyasztásával rengeteg jótékony vitamint és ásványi anyagot vihetünk szervezetünkbe
  • Érdemes kerülni a túl zsíros, fűszeres ételeket, mert ezek serkentik a faggyútermelést és így elősegítik a bőr elszarusodását

    Hogyan ismerheted fel, hogy idősödő bőröd van: 

  • Bőr szövetei meglazulnak
  • Apró vonalak jelennek meg a szem környékén, homlokon, szemöldökök között
  • A szarkalábak elkezdenek elmélyülni
  • Arc kontúrjai eltűnnek
  • A szaruréteg megvastagszik
  • A bőr elvékonyodik
  • Barna pigmentfoltok jelennek meg a bőrön

    Organikus hatóanyagok, melyek segítenek bőröd fiatalításában:

  • Aloe vera
  • Növényi fitoösztrogének
  • Hyaluronsav
  • Alma őssejt
  • Argán olaj
  • Kollagén
  • Gyapjúvirág
  • Ginseng gyökér
  • Méhpempő
  • Kurkuma
  • Édesgyökér
  • Gránátalma
  • Rozmaring
  • Lucerna

Idősödő bőrre ajánlott kezeléseink:

    Ajánlott termékek:

    Ajánlott termékek/ kezelések:

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.